Reni szüléstörténete 2024.02.16.

AUM-os Kismama jógásom, Reni, szüléstörténetét hozom most nektek. SOTE, ballonos, majd oxis, burokrepesztéses indítással, EDA-s pihivel félúton, gátvédelmes hüvelyi szüléssel a végén. Dicséret a szülés körüli személyzetnek és a csecsemősöknek is! Gratulálok, Reni, az elképesztően gyönyörű kislányhoz, és sok boldogságot kívánok!
“Szia Éva,
Végre eljutok lassan odáig, hogy monitorra vessem az elmúlt két hetet. ?? A végén kezdem: Ilona január 24-én megérkezett. És akkor a mese.
Január 22., hétfő: mivel semmilyen házi praktika nem győzte meg a gyerekemet arról, hogy idekint is van olyan jó, mint odabenn, így reggel jelenésem volt a SOTE-n. Vizsgálgattak, nézegettek, arra jutottunk, hogy befektetnek és este felhelyezik a ballont. Úgy is lett, kaptam szobát cuki szoba- és sorstárssal, este fél 11-kor pedig felhelyezték a ballont. Akkor éjjel már kezdett fájogatni kb. annyira, mint egy közepes mens.görcs. Aludni nem nagyon sikerült, csak olyan két-három órát, a terhespatológia hosszú folyosóján róttam a köröket oda-vissza. Így jött el a kedd reggel.
Január 23., kedd: reggel hét felé értünk jöttek, indulás a vajúdóba, ahol megkaptuk a férjeket és az oxytocin infúziót is. Innen ment a dolog a maga útján, lassan erősödő-rendszereződő, de teljesen tűrhető fájásokkal. Már a teljes társaság lecserélődött párszor, mikor dél-egy felé kértem kis pisi- és mozgásszünetet, lekötöttek az oxyról. Itt nagyon érdekes dolog történt: bár arra számítotttunk, hogy gyengülni-szűnni fognak a fájások, de nem: a test okos, és átvette az irányítást: folyamatosan erősödött tovább a saját termésű oxyval a folyamat. Így jutottunk be három óra körül a szülőszobába, kaptam matracot és labdát, de a legjobb állva volt mégis, Feribe vagy a falba kapaszkodtam, ringatóztam, lélegeztem. Aznap nagyüzem volt, kevés kapacitásuk volt ránk, de ezzel teljesen ki is egyeztem. Négy-öt felé jött az orvos, megvizsgált, és megegyeztünk, hogy burkot repeszt. Újabb meglepetés: harmadik próbálkozásra sikerült repesztenie, valószínűleg a gyerek feje sem tudta áttörni csak úgy. Innen kicsit összefolynak a dolgok, ahogy besötétedett, úgy erősödött a folyamat, már egészen összeértek a fájások, alig volt szünet, ahol pihenni tudtam volna. Visszagondolva tíz körül érhettünk el az átmeneti szakaszhoz, ahol bepánikoltam és elvesztettem a kontrollt: eddigre nagyon elfáradtam, úgy éreztem, széttörik az összes csontom, teljes testemben reszkettem; teljesen beszűkülve császárért könyörögtem. Végül Feri kötött egy nagyon bölcs kompromisszumot: legyen epi, hogy tudjak pihenni,mellé oxytocin, hogy ne gyengüljenek el a fájások, aztán folytatjuk és meglátjuk mi történik. Nekem ez a kis pihenés áldás volt, enélkül egészen biztosan nem ment volna, akkor már kb 24 órája egyfolytában fájt. Érkezett tehát az anesztes, megszúrt, onnan ismét filmszakadás: halványan eljutott az agyamig, hogy baloldalon mélyen érzek egy meghatározhatatlan fájdalmat (nem zsibbasztottak el teljesen), de közben mégis tudtam erőt gyűjteni. Így telt el nagyjából másfél óra. Érkezett az orvos megint, megvizsgált, majd legnagyobb meglepetésemre közölték hogy mindjárt nyomni fogunk. Ekkor már annyira felszállt az érzéstelenítő, hogy éreztem a nyomási ingert is. A szülésznők villámgyorsan szétkapták az ágyat, és megbeszéltük a menetrendet: mivel a lábamban nincs eleg erő, hogy megtartson, így fekve kell csinálnunk, de van rá okos módszerük, hogy segítsenek. Oldalra forgattak, a felső lábamat fájáskor megemelték, megtartották, majd szünetben letették, 5 fájás egyik oldalon, 5 a másikon, aztán ismét, aztán 3-3 és végül 1-1. Ez nagyon jó volt: egyrészt a számolás adott egy keretet és eléggé észnél tudtam maradni ahhoz, hogy rendesen lélegezzek (örök hála a prüszkölőért). Közben folyamatosan éreztem, ahogy a baba egyre lejjebb jön, végig beszéltem hozzá: nagyon szereem, nagyon várjuk, jöjjön csak jöjjön. Végül elérkeztünk a konkrét nyomáshoz: nem emlékszem pontosan, de 10-12 nyomásnál nem kellett több ésanuár 24-én hajnali 2:32-kor megszületett Ilona zajosan és gyönyörűen (3880 gramm, 58 cm). ?? Csodálatos módon kicsit sem sérültem meg, ügyese nem volt szükség gátmetszésre és varrásra sem. Egyből megkaptam a mellkasomra, amíg engem tisztítottak (icipici darab méhlepény benn maradt), aztán magunkra hagytak minket két csodás órára. Ezután elköszöntünk a babától, ő ment a csecsemőosztályra, én pedig a gyermekágyra kicsit pihenni.
Január 24., szerda és utána: Az adrenalin eléggé pörgetett tovább, így csak kb. másfél órát szundikáltam, és már mentem is a csecsemősökhöz Ilonáért. Vele azóta is óriási a szerelem, csodálatos, okos, mindentudó baba, aki csak akkor sír, ha nyomós oka van rá. ?? Nagyon ügyesen szopik, és a csecsemősök segítségének hála, bőven van is mit ennie (pár napig tejszaporítás volt, fejőgépes-fecskendőveletetős csapatmunka). Szombaton jöhettünk haza (januártól 72 óra a kötelező tartózkodás a SOTE-n), azóta itthon ismerkedünk tovább. Én is jól gyógyulok, a hasam egészen lapos, és a lassan a szerveim is visszatérnek a hagyományos helyükre. ??
Összességében nagyon pozitívan éltem meg az egészet: bár eleg sok beavatkozásra került sor, egyiket sem éltem meg sem erőszakként, sem sürgetésként. Végig partnerként kezeltek minket, együtt dönthettük el, hogyan tovább. A szakemberekről is csupa jót tudok csak mondani. Nekünk jó volt így. Azóta is veszettül büszke vagyok magamra-magunkra, hogy egy ilyen maratoni menet után sikerült sérülések nélkül megszülnöm. ?? Feri pedig eszményi dúla volt, nagyon sok mindent használtunk a tanfolyamon tanultakból, főleg légzéseket és vajúdópózokat, én pedig a testtudatot, amit a jógaórákon tanultam.
Nagyon-nagyon köszönök mindent, amit az elmúlt időszakban tanulhattam tőled, rengeteget jelentett. ??
Remélem, találkozunk babás jógán!
Szeretettel:
Reni”

Kövess minket a Facebook-on!